Baba sarok

Születendő kisfiamnak készítettem ezt a szobasarokba festett figyelő, óvó állatsereget. Kiságyát és a pelenkázót ölelte körül az állatok tekintete. Már régen megtetszettek a Freshka Design munkái, tőlük vettem több ötletet is ennél a falnál. Egy-egy figurát szinte egy az egyben átvettem, már csak azért is, mert a Freshka-s lányok horgolt figurákkal is foglalkoznak és egy Zebulont mi magunk is beszereztünk – ő volt a pelenkázós állatkánk, hiszen a pelenkázó falán is ő figyelt a fiamra! 🙂 Köszönöm Freschka az inspirációt!

A fal tervezésekor fontos volt számomra, hogy a kiságy rácsai között is látható a fal, vagyis ott se legyen “üres” tér, ezért indázik több felé is a füves háttér. Ez a gyakorlatban is hasznosult és egy következő babaágyhoz tervezett munkámnál is már előre gondolva terveztem, hogy mikor majd akár kiságy kerül a babaágy helyére, akkor is jól mutasson a festett fal felülete.